Zenta 2013

Miközben a Tisza előttünk kanyarog, hajózunk rajta, időnként meg is mártózunk benne, régi korok csatáinak emlékét, történeteit rejti magában.

A zentai csatáét.



A sodrás elragadja, az üledék betemeti, és egyúttal megőrzi a tárgyi dokumentációkat.
Az állandóan jelen lévő sodrás, az erősen korlátozott látótávolság megnehezíti a leletek megtalálását, de egyúttal segít megőrizni azokat az utókornak. Tapasztalatból tudjuk, hogy érdemes kutakodni a vizek mélyén. Felkutatni és dokumentálni a régészet speciális és modern eszköztárával a folyók által megőrzött tárgyi emlékeket, amelyek segítenek kirajzolni a sztorit, a tárgyak mögött rejlő történetet, történelmet, és azt, hogy milyen összefüggések rejlenek az egyes leletek között?

„A támadás olyan erőteljes és gyors volt, amilyent még életemben nem láttam... A lovasság leszállt a nyeregből és együtt rohantak a védőárkokon keresztül, amelyeket megtöltött a legyilkolt ellenség holtteste. A katonákat nem lehetett tovább tartóztatni, senkinek sem kegyelmeztek...” - Savoyai Jenő

Idén már a harmadik év volt, hogy 2013. augusztus 15 – 18. között a Vajdasági Víz Alatti Kutatók elnöke Dr. Vikor László kezdeményezésére és szervezésében víz alatti kutatások voltak Zentán, ahol mi mást, mint a nagy jelentőségű zentai csata tárgyi emlékeit kutattuk.

1697. szeptember 11. a magyarok és egész Európa számára a zentai csata miatt módfelett jelentős dátum. A szeptember 11-e mindenki számára ismerős lehet a WTC miatt, de a magyarság és Európa szempontjából – megkockáztatom a kijelentést – az 1697-es esztendő a meghatározó.

Aki figyelemmel kísérte a korábbi beszámolókat, azoknak már csak ismétlés, az amit a zentai csatáról tudni illik. Több mint 150 év szakadatlan török háborúja óta először sikerült megsemmisítő csapást mérni a szultán vezette török főhaderőre.

A zentai csata volt az a dicsőséges győzelmünk a törökök felett, amely egyenesen vezetett az 1699-ben megkötött karlócai békéhez és gyakorlatilag véget vetett az évszázados török hódoltságnak. Ha jobban belegondolunk, az 1526-os mohácsi csatavesztés óta nem is 150, hanem több mint 170 év telt el és ez idő alatt a törökök gyakorlatilag kiirtották az ország lakosságának 2/3-át, akkor mindenki beláthatja ennek a győzelemnek a fontosságát. Arról most ne beszéljünk, hogy aztán jöttek a Habsburgok, mert ennek a beszámolónak most nem ez a célja, meg erről számos történész ezernyi oldalon értekezett már.

Savoyai Jenő rendkívül hatásos katonai akciója nyomán a történetírók a mindössze 700 főnyi hazai áldozattal szemben több mint 20.000 török eleséséről írtak. II. Musztafa szultán serege borzalmasan nagy verést kapott. Gondoljunk bele, a húszezer halott irgalmatlanul nagy szám! Pláne ha azt vesszük, hogy csak pár óra leforgása alatt zajlott le az az iszonyatos vérfürdő, amely nekünk a győzelmet jelentette, miközben a csatamezőn megcsonkított emberi maradványok, végórájukat élő sebesültek tömkelege hevert. Na de ezen nincs mit szörnyülködni, se sopánkodni, hiszen az akkori harcokban használtak rendesen szúró-vágó fegyvereket. Kardokat, szablyákat, jatagánokat, lándzsákat. És persze használták a korabeli lőfegyvereket is. Ágyukat, muskétákat.

Mindezekből ezúttal is sikerült pár nagyon szép leletet megtalálni. Mondhatni a rövid ideig tartó kutatás eredményesen zárult. Találtunk 23 db muskéta golyót, késeket, félbe hasadt bombát, lószerszámokat, iszkába szögeket. Ez utóbbiaknak nagy jelentőségűk van, hiszen a török korban az iszkába szögeket a hajók palánkjaihoz használt szigetelés rögzítéséhez használták. Tehát ahol iszkába szögek vannak, arrafelé hajók is lehetnek…

A kutatás helyszíne a tavalyihoz képest mintegy 1 km-re volt feljebb. A téma iránt érdeklők pontosan tudják, hogy egy kutatási helyszín kijelölése alapos előtanulmányt igényel. Ezúttal sem volt másként. Ez részint a történeti leírások, a fellelhető legkorábbi pontosnak mondható térképek (pl. I. katonai térkép) és egyfajta impulzusindukciós mélykeresős technikának (amely során elektromágneses impulzusokkal érzékelik a fémtárgyakat - Pulse Induction) az egybevetésével történt. Természetesen mindent a gyakorlat dönt el, hiszen hiába a legkörültekintőbb előzetes kutatás és erős műszeres jelzés, a megtalált tárgynál nincs beszédesebb, természetesen annak a kontextusával együtt. Aztán lehet, hogy azt az erős jelzést egy olajos hordó adja…

Ezúttal Dr. Vikor László nélkülözhetetlen víz alatti fémkeresője mellett keretes mélykereső is rendelkezésünkre állt, amely nagyon erős jelet adott, ráadásul, ha az olyan szakavatott kezekben van, mint ifj. Tolnai Istváné (művésznevén: Vakond), akinek a nem egyöntetű megítélése ide, vagy oda, akkor azt a jelet érdemes komolyan venni. Vakond és kollégái: Márkus Kornél és Várvizy Péter, nagy szaktudással bírnak a szakmájukban, amely tudást feltétlenül a kutatás szolgálatába érdemes állítani. Nos, megvolt a jel, ezek után már csak módszeresen ki kellett ásni. A folyami régészet eszköztárában ez egyszerre jelent szivattyúzást, kézzel való turkálást az iszapban (és lehetőleg kesztyű nélkül, hogy érezni is lehessen a tárgyat), és persze magát az elmaradhatatlan dokumentációt.

Ez évben un. air-liftes technikát alkalmaztunk, amit még korábban nem, és a búvárrégészeti szakirodalom is elég hiányos ez ügyben. Rá is ment egy napunk a beüzemeléshez, de végül is jól működött, a csapat meg rengeteg tapasztalatot szereztünk a használatához, amit remélhetőleg a későbbi kutatások során kamatoztatni tudunk.

Dr. Vikor László ezúttal is gőzmozdonyi fáradhatatlansággal és elkötelezetten szervezett, nyert meg támogatókat, gyűjtötte maga köré a lelkes önkénteseket, vonta be segítségül Tari László helytörténészt, aki alapos könyvtári kutatómunkával támogatja a kutatást, és írt remek cikket a Bácsország Vajdasági Honismereti Szemle 64. számában. Habram György és Milan Pavkovic természetesen most is a kutatás és a technikai előkészületek ikermotorjának számítottak. Fáradhatatlan és odaadó munkájuk nélkül a munka elképzelhetetlen lenne. Szaska, Theodora, Aco és Nenad háttérmunkája szintén nagy segítséget jelentett a kutatás gördülékennyé tételéhez.

Ezúttal a tavaly megismert bosnyák búvárok nem tudtak részt venni a kutatásban, amit már csak azért is sajnálok, mert 2012-ben az octopusom véletlenül elcsángált Szarajevóba, és várom, hogy valahogy vissza találjon.

Magyarországról Lengyel László, Dr. Puskás Norbert a Kékség Búvár Klubtól, és e sorok írója Pál Ödön az Amphora Búvár Klub képviseletében vettünk részt a 2013. évi zentai folyami régészeti kutatásban.

Nem tudom eltitkolni. Abban a nem várt megtiszteltetésben részesültem, hogy a Vajdasági Víz Alatti Kutatók 001. sorszámú oklevelét kaptam meg, amelyben tiszteletbeli taggá fogadtak. Ezúton is köszönöm a megtisztelő bizalmat és remélem nem adták hiába.

A 2013-as kutatás a szerényebb anyagi kondíciók ellenére eredményes volt, de a támogatókat arra bíztatom, hogy ez ne arra sarkalja őket, hogy a támogatás mértékét a jövőben csak szinten tartsák, vagy netán csökkentsék, hiszen a Tisza még rengeteg leletet rejt, amelyeket érdemes a tudományos vizsgálatok és a nagyközönség számára is elérhetővé tenni.

A 2013. évi kutatás támogatói:

• Vajdasági Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárság
• Zenta város
• Szerb pénzügyminisztérium

A zentai csatáról érdeklődőknek a teljesség igénye nélkül:

http://crowland.uw.hu/images/csata/zenta.html ;
http://mek.oszk.hu/09400/09477/html/0017/1516.html ;
http://www.magyartortenelem.eoldal.hu/cikkek/fontos-csatak-leirasa/a-zentai-csata---1697-szeptember-11_.html