Klubunk évek óta részt vesz a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat Búvárrégészeti Szakosztálya által szervezett víz alatti régészeti,- és az egyéb kulturális emlékeket feltáró víz alatti kutatásokban.
És itt álljunk is meg egy pillanatra tisztázni alapvető dolgokat, fogalom meghatározásokat.
Mi is az a régészet, milyen korhoz köthető a régészeti örökség (lelet) elnevezés, kit lehet régésznek nevezni és nem utolsó sorban mit takar a víz alatti-, azaz búvárrégész kifejezés?
A régészet alapvetően a régi korok tárgyi emlékeivel és az azokból levonható következtetésekkel foglalkozik. A régészet alapvető területei a lelőhely megtalálása, az ásatás, a feldolgozás és az értelmezés.
A jogszabályok egyedül a régésznek adnak olyan felhatalmazást, hogy régészeti örökségünk elemein visszafordíthatatlan beavatkozásokat végezzen! A régész egyetemi végzettséget igénylő feladat, tehát ahhoz, hogy valaki régésznek mondhassa magát szükséges a szakirányú végzettség és gyakorlat is. Tehát ha azt a szót hallod, hogy búvárrégész, akkor olyan búvárra kell gondolni fentiekből kiindulva, akinek régészeti diplomája van, és e tárgykörből tudományos fokozata! Mert minden víz alatti régész elsősorban régész, de nem minden régész lehet víz alatti régész (ez ugyanis nem önjelöléssel működik)! Ezt azért tartom fontosnak tisztázni, mert mostanság több olyan tanfolyamról is hallottam, ahol „búvárrégészeket” képeznek. Na, nem ingyen
Régészeti örökség (lelet) Magyarországon: az emberi létnek a föld felszínén, a föld vagy a vizek felszíne alatt és a természetes vagy mesterséges üregekben 1711 előtt keletkezett érzékelhető nyoma, mely segít rekonstruálni az emberiség történetét és kapcsolatát környezetével. Hogy miért pont az 1711-es év lett megjelölve? Röviden: csak. Kicsit hosszabban: azért, mert valamilyen dátumot meg kellett határozni, ami valamilyen jeles eseményhez is köthető. Magyarországi viszonylatban ez a Rákóczi szabadságharc idejét jelöli. Más országokban értelemszerűen ettől eltérő dátumok vannak! Ez persze nem jelenti azt, hogy az 1711 utáni leletek ne képviselnének ugyanolyan kultúrtörténeti értéket, mint az ezt megelőzőek. Gondolj csak bele, hogy egy 1848-as zászló, Petőfi kardja, Kossuth naplója vagy mondjuk a Szent István Csatahajó (bár ez utóbbi a horvátoké, mert horvát felségvízben nyugszik) ugyan nem régészeti leletek, de mégis mekkora kultúrtörténeti jelentőséget képviselnek! Viszont egyik sem a Tied, hanem, mint minden, ami a magyar föld alatt van, a Magyar Államé! Ha megtalálsz egy szemmel látható régi valamit (de inkább nevezzük csak leletnek) és azt jól elteszed, viszont nem jelented be, nem adod le, akkor tudd, hogy bűncselekményt követtél el!
Még valami, a leletek önmagukban nem jelentenek semmit. Csak kellő szakértelemmel lehet feltárni a tárgyi leletek mögött rejlő történetet. Márpedig valójában a történet az, ami a régészeket és az embereket a legjobban érdekli. Kik, miből és hogyan éltek azon a vidéken évszázadokkal ezelőtt? Milyen módszerekkel építették hajóikat, egyéb használati tárgyaikat és mire használták őket? A felmerülő kérdések sora szinte végtelen. Ezekre keressük a választ, amikor részt veszünk ilyen jellegű kutatásokban.
Nagy erőkkel és komoly eredményeket felmutatva vettünk részt a Szent István Csatahajó feltárásában. Az első három magyar-horvát expedíciókban jelentős létszámban képviseltettük magunkat. Erre csak egy példa. A III. Szent István Expedíció magyar búvárai közül 7(!) fő volt amphorás: Balázs Péter, Ember Sándor, Kovács György, Irsai Sándor, Pál Ödön, Pálfi Tamás, Polacskó István. Az első két expedíció tagjai között is voltak a Klubból: Dr. Pálfi Zoltán, Kovács György, Polacskó István, és Simó Zoltán. Tehát összesen 9 klubtagunk vett részt az expedíciókban. Sőt ha Rompos Richárdot is ideszámolhatom, aki akkor még nem volt klubtársunk, de azóta már Ő is Klubunk tagja, akkor összesen 10-en láttuk ezt a fantasztikus roncsot, és járultunk hozzá, hogy a hajó történetéről hitelesebb képet kapjunk. Ha erről szeretnél kicsit bővebb infókat gyűjteni szíves figyelmedbe ajánlom Dr. Balogh Tamás – Csepregi Oszkár szerzőpáros könyvét: A Szent István Csatahajó. (General Press, 2002. Budapest).
Az Amphora nevéhez szorosan köthető egy a Balatonba zuhant ritkaságszámba menő II. világháborús repülőgép roncsának kiemelése is.
A Búvárrégészeti Szakosztály Dr. Tóth J. Attila régész vezetésével nagy lendülettel vetette bele magát a hazai vizek kutatásába elsősorban a régészeti leletek, azaz az 1711-es idők előtti tárgyak felkutatására. Ezekhez a kutatásokhoz csatlakozott az Amphora néhány lelkes búvára is.
Az összes kutatásban persze nem volt időnk részt venni, és most azt nem is sorolnám fel, de jó párban igen. Pl a Drávatamásiban található bödönhajók kutatásában, ami Európa legnagyobb bödönhajó lelet-együttese. Több mint 30 török kori hajó van itt egy rakáson, amik valószínűleg pontonhídként és vízimalomként működtek, amíg a magyar vitézek fel nem gyújtották. De nem csak hajókat rejtett a víz, hanem török kori bográcsot, malomkövet és sérült emberi koponyát is. Ez persze nem azt jelenti, hogy a bográcsban megfőzték az embert miután a malomkővel hókon vágták… Találtunk még un. Török típúsú iszkába szögeket is, amiket a palánkok közti szigetelés rögzítésénél használtak. Tóth J. Attila elmondása alapján ezek különösen érdekes leletek az alakjuk alapján. Az egyetlen hasonló konstrukció Ausztriában, a Dunából került elő. 2009 nyarán (2009. július 26 és augusztus 9 között) is részt vettünk a kutatásokban és az ottani munkákról, eredményekről a Hírek rovatban olvashatsz.
A merülések nem nagy mélységben történnek, legfeljebb 4-9 m, de folyóban és inkább rossz, mint jó látási körülmények között. Ezt megspékeli egy vízbe belógó fa, aminek az ágai alatt több hajó is van és az időnkénti uszadékok sem simogatni jönnek… A hajókat bekötelezzük a partról, ami azért könnyebbséget jelent. A már megtalált hajók be vannak számozva, és ezek a számok úgy 30-40 cm-ről egész jól láthatóak. Ha mák van, azaz nincs áradás, a látás akár 80-100 cm is lehet. Akkor már szépen láthatóak az édesvízi szivacsok és a tekintélyes méretű folyami kagylók is.
Elindult a Mária királyné projekt is. A cél: megtalálni Mária királyné elsüllyedt hajóit, amelyek – a királynő ingóságaival és a hozzá hű alattvalókkal - a Mohácsi-csata elvesztése után indultak meg Budáról Bécs felé. A kb. 60 hajóból álló karavánt valahol a Dunakanyarban támadás érte. Gyors egymásutánban több hajó elsüllyedt, többek között azok is, amelyek az udvartartás kincseit szállították…
Idáig motorcsónakos szonarazással vizslattuk a Dunát és találtunk is néhány anomáliát.
Ha szeretnél minderről bővebb tájékoztatást, akkor klikkelj rá néhány weblapra ezek közül: érdemes Dr. Tóth J. Attila weblapját bogarászni: http://buvarregesz.blog.hu/, de a http://vizalatti-regeszet.lap.hu/ oldalt is ajánlom.
Pál Ödön