Főoldal » Klub » Történetünk
Történetünk
Összeállította: dr. Ozsváth Károly

Néhány lelkes fiatal búvár 1965. júliusában alapította az Amphora Búvár Klubot.
 
Marton Árpád; Surányi Csaba; Kisgyörgy László; Deák Attila; Kmetz Sándor; Nagy Miklós; Rizner Ferenc és  Palatkás Ilona (Cönci, később Surányi Csabánéként is ismert).
 
Önképzéssel, majd a klub által szervezett közismerten magas színvonalú tanfolyamokon sajátítottuk el az alapokat. Búvármunkákat vállaltunk, ezek bevételéből fedeztük költségeinket. Klubunk a megalakulástól napjainkig önfenntartó. A klubtagsági rendszer sajátos formáját alakítottuk ki. A mai napig megtartottuk a próbaidős, a pártoló, és a rendes tag besorolást, amely később a leigazolt versenyzőkkel és a tiszteletbeli tagokkal bővült. Igaz ez az utóbbi években más elnevezést nyert, mert bevezettük az arany,- ezüst,- bronz,- és az eltávozott társaink emlékére az örökös tag elnevezéseket., de erről a tagsági rendszerünk címszó alatt olvashatsz bővebben.  A rendes/arany fokozatú tagok száma nagyjából állandó: 30-40 fő. A hetvenes évek elején kissé növekedett a tagság összlétszáma, majd a hévízi munkák és az ebből eredő "versenyző eltartási képesség" a nyolcvanas években tovább növelte a klub teljes létszámát. Felszerelésünk a lehetőségekhez képest mindig modern és teljes körű volt. Az első pillanattól kezdve magunk is gyártottunk felszereléseket. A saját készítésű reduktorok ("Amphora Silver"), csapok, lámpák megbízhatóan működtek, egy részük még ma is üzemképes.

A klubtagoknak kötelező volt versenyeken indulni, hiszen ettől voltunk sportklub. E "hőskorszakban" is ért el a klub tájékozódási búvárúszásban néhány kiemelkedő eredményt, de inkább az egyéb búvártevékenységben jeleskedtünk. Az 1970-es tiszai árvíznél természetesen jelen volt klubunk is, a mentési munkákból bőven kivettük részünket.

A klub fenntartását biztosító ipari munkákról is szólnunk kell. Az első időszakban az ipari kutak tisztítására specializálódtunk. Rendszeresen visszatérő megrendelőink voltak. Saját technológiát alakítottunk ki, eszközeink egy részét is magunk terveztük és kiviteleztük. Az időszak egyik rangos munkája az egri pincerendszer feltérképezése volt. A hazai lehetőségeknek megfelelően, kezdettől fogva igen erőteljes volt klubunkban a víz alatti barlangkutatás. Ez a tevékenység egyaránt komoly barlangász és búvár szaktudást, profi felszerelést és elhivatottságot igényel. Az Amphora klubban a víz alatti barlangkutatás irányítója Plózer István volt, akinek e vonatkozású irodalmi munkássága is igen kimagasló. Megszállottként kutatott, vállalta a veszélyeket, e hobbi volt az élete és a végzete is. Csarnóháza, Esztrámos, a Kossuth barlang és Hévíz volt a fő Amphorás vadászterület. Talán kevesen tudják, hogy egy szűk és kanyargós szifon átúszása után búváraink Erdélyben, a Bihar hegységbeli Csarnóházán egy 3,2 km hosszú, nagy szelvényű, levegős barlangot fedeztek fel. Csodálatos és felemelő érzés olyan helyet feltárni és bejárni ahová előttünk ember még nem tette be a lábát. Ez a különleges érzés nagyon keveseknek adatik meg. Tudomásunk szerint senki sem járt utánunk ebben a barlangban. Kutattunk és dolgoztunk, hogy nyáron a tengeren merülhessünk. Ez volt a jutalmunk. Minden évben "csodák" történtek velünk, a klubban számos "legenda" él, egyszer ezeket is érdemes lenne leírni.

Kezdetben az Adria volt az egyetlen elérhető tenger. Évente jártunk Hvar környékére, Palmizánra, Stambedar, Vodnjak merülőhelyeire. Az 50-60 méter alatti, és napi két merülés, valamint az éjszakai merülések magától értetődőek voltak. Néhányan a 70 méter alatti mélységgel is kísérleteztek. Szerencsére komolyabb dekompressziós probléma nem merült fel.

A klub második korszakát talán a hévízi forrásterembe történő bejutástól lehetne számítani. Többéves előkészítő és feltáró munka után került erre sor, amelyben az MBKSZ búvárai is részt vettek. A krátert meg kellett tisztítani a törmeléktől és a "kultúrszeméttől". Ez nagyon sok munkát és merült órát jelentett. A hévízi forrás terembe elsőként jutottunk be 1975. február 10-én. Plózer István és Csávosi Lajos volt az a két szerencsés búvár, aki elsőként pillanthatta meg ezt a csodálatosan szép forrástermet. Hamarosan követték őket a többiek: Ember Sándor, Kovács György, Nagy János, Szilágyi Károly, Köves Béla.

E nem mindennapos felfedezés újabb lendületet adott a további munkához. Ezt követően több évig dolgoztunk szinte folyamatosan a forrásbarlang rendszer teljes feltárásán. Részletesen feltérképeztük a barlangot, hőmérsékletmérő szondákat helyeztünk el, vízmintákat vettünk. Kiépítettük a bejáratot. A kutatás szinte minden hétvégénket igénybe vette. Hosszú ideig lelkesedésből, megbízás nélkül végezte ezt a jelentős munkát egy megszállott csapat. Közben olyan helyismeretre és merülési gyakorlatra tettünk szert, hogy később, a munkák kezdetén nem is volt kétséges, hogy ki kapja a megbízást.

A ’70-es évek végén már távolabbi túrákra is lehetőségünk nyílt. Több sikeres expedíciót szerveztünk az olasz Eoli (Lipari) szigetekre, ahol a víz alatti zátonyokon történt merüléseket jól kiegészítette a Stromboli vulkán megmászása. Felejthetetlen élmény volt a szürke, forró vulkáni hamu és a gyakori kitörések látványa, valamint a kráter melletti, tűzijátékkal kísért éjszaka.

A klub fénykorát, történetének harmadik nagy szakaszát 1982-tol lehet számítani. Ekkor ért be a korábbi hévízi kutatások eredménye. Nagy volumenű megbízást kaptunk az ALUTERV-től. Ezen a munkán 10-12 főfoglalkozású búvár a "hétvégi amatőrökkel" együtt közel egy évtizeden át több tízezer órát merült és dolgozott Hévízen. A szükséges műszaki hátteret maradéktalanul sikerült biztosítani. Saját tervezésben és kivitelezésben korszerű keszonkamrát építettünk, a folyamatos és biztonságos állandó munkavégzéshez megszerveztük az orvosi ügyeletet is. A körülmények különlegesek: 40-50 méteres mélység, 40 oC körüli hőmérséklet, a második harmadik pár után mostoha látási viszonyok, (gyakorlatilag a legtöbbször "vakon" kellett dolgozni), a zárt térben végzett merülés, a beépített műtárgyak labirintusa. A szakirodalom ilyen kombinációt nemigen említ.
Hévízen nem volt szégyen azt mondani: "Fiúk én ma inkább nem merülnék". A naponkénti, melegvizes mélymerülések utáni zsilipelésre nem találtunk megfelelő irodalmi adatokat. A zsilipelési időket kénytelenek voltunk búvárorvosunk, dr. Hazay Balázs irányításával saját magunk meghatározni. Telente 3-6-9 méteren zsilipelő sátrakat építettünk, ezekbe közvetlenül a kráterből meleg vizet vezettünk. A legfelső sátorban tiszta oxigént is lélegezhetett a búvár. Mindenki átélte azt, hogy a teremből kivezető folyosót valamilyen okból nehezen találta meg. Szinte mindenkivel megtörtént, hogy világítás nélkül maradt, vagy elakadt. Mindent a saját kárunkon kellett kitanulni. Kemény, de szép időszak volt. A merülések biztonságát vezetőkötelek, beépített teremvilágítás, a víz alatt elhelyezett tartalék készülékek szolgálták. A búvárok felszerelése is különleges volt. Mindezek ellenére is értek bennünket meglepetések.

A munka során megtisztítottuk a forrástermet és a forrásfolyosót. Iszapszivattyúval és kézi munkával erről a területről 100-120 köbméter törmeléket távolítottunk el. A forráskrátert többször is tisztítottuk. Az épület-felújítások és a tűzkár után a kiemelt építési törmelék és szennyezett iszap iszonyú mennyiségű volt. Kiépítettük a mérő-regisztráló rendszert, amely távhőmérőkből, nyomástávadóból, vízhozam-mérőből és vízmintavevő berendezésekből áll. Kitágítottuk a forrásfolyosót. A forrásfolyosóba egy alumínium és egy vörösfenyőkaput építettünk be. Az első tulajdonképpen egy mérőkapu, amely a vízhozam pontos meghatározására szolgál. A második kapu célja az, hogy az iszaprézsűről az iszap ne juthasson be a forrásterembe. Hévízi munkánkat Cousteau kapitány búvárai is megtekintették, és büszkék voltunk rá, hogy elismeréssel nyilatkoztak róla.
Ekkor már több, mint 10 év munkája volt mögöttünk. Tíz év olyan munka, amely nemcsak hihetetlenül nagy búvárszakmai tapasztalatot adott, hanem hosszú távon megteremtette klubunk anyagi alapjait is.

A ’80-as évektől kezdve a klub trópusi túrák sorozatát szervezhette. 1982-ben kezdődött, Kubával. Egyszerűen fantasztikus volt. Kuba is és a Karib tenger is. Aki először jár életében a trópusokon, annak itt minden újdonság. Az első találkozás a barakudákkal, a cápákkal, életre szóló élmény. A hazai vizekhez szokott búvárnak elképesztő a trópusi tengerek gazdagsága, a színek és formák kavalkádja. A trópusi tengerek rabjává váltunk, és mentünk minden évben. Kenya, Tanzánia, Vörös tenger többször is, Hurghada, Safaga, Sinai-félsziget, Ras Muhamed, Egyiptom csodái, Szentföld megismerése e túrák eredménye. Az egzotikumok Ceylonnal (Sri Lanka, Marco Polo szerint a világ legszebb szigete, és ez nem is lehetetlen) és a Maldiv szigetekkel folytatódtak. Az atollok világát veszélyes áramlásai és jómagam rájabalesete ellenére nagyon megszerettük.

Ezután India következett és Thaiföld. Delhiben és környékén, Bangkokban, Phuket szigeten, majd az Andamán tengeren fekvő, lakatlan Similian szigeteken csodás heteket töltöttünk. Talán ez volt a csúcs! Sikerült a klubnak Amerikába, Floridába, sőt a Nagy Korall Gátra is eljutnia. Utóbbi keveseket érintett, de a klub támogatása nélkül ez sem valósulhatott volna meg. A trópusi túrák időszakában jártunk vitorlás hajóval Cipruson is, és számos "családi túrát" szerveztünk, köztük egyiptomit és kubait.

Mi, a klub "öregjei" kissé idősebbek lettünk, gyermekeink felnőttek, nyomdokainkba léptek. Mindegyik megbízhatóan merül, sokuk kitűnő versenyző, válogatott keret tagok is vannak közöttük. A búvárkodás és a természet szeretetét ők már készen kapták. Búvártanfolyamaink változatlanul népszerűek, negyedik éve üzemelő búvárboltunk sikeres. Kiemelkedően jó eredményt ért el a klub az alapminősítő CMAS vizsgán (huszonegynéhány háromcsillagos, vagy annál magasabb minősítéssel, közte nyolc oktatóival, bár történt néhány lezser "elhasalás" is).

Kapcsolataink a többi klubbal és a szövetséggel kiválónak minősíthető. Az Amphora sohasem volt zárt klub, de a megmaradásért mindenkinek tennie kellett valamit önmagáért és a klubért egyaránt. Van és mindig is volt közöttünk mérnök, technikus, segédmunkás, orvos, alkalmazott és vállalkozó, de csak egy valami volt fontos: kritikus helyzetekben számíthassunk egymásra. Az Amphorában ezt maradéktalanul sikerült megvalósítani. Egyszerre zárt, teljesítményfüggő és mégis nyitott a klub. Szükség esetén tudunk jókat veszekedni és ordítani is. Igazi klubéletünk van, a klub egyben baráti kör is.

Két meghatározó elnökünk nevét az ő valószínűsíthető szándékuk ellenére mindenképpen kiemelném. Ember Sándor és dr. Pálfi Zoltán neve elválaszthatatlan a klubtól. Nem feledkezhetünk meg azonban Surányi Csabáról és Szilágyi Károlyról sem. Csaba alapítása óta tagja a klubnak, ő klubunk "szürke eminenciása". Felesége Palatkás Ilona, a mindenki által kedvelt Cönci hosszú időn át volt "pénzügyminiszterünk". Ennek a garnitúrának a képviselője Irsai Sándor és Nagy János is. Szilágyi Charly pedig elnökként és a klub életében meghatározó hévízi munkák vezetésével szerzett múlhatatlan érdemeket. Kemecsei Péter teremtette meg a klubban a magas színvonalú versenysportot, amit jelenleg Kosztin Tibor folytat kiemelkedő szinten.

A nagy volumenű hévízi munkák befejeztével újabb időszakunkat éljük. Sok van mögöttünk, s van kire emlékezni. Plózer István és Páli Ferenc halottak. 1977 őszén abban a forrásteremben vesztették életüket, amelybe két évvel korábban Plózer István jutott be elsőként Csávosi Lajossal. Lajos 15 évvel élte túl barátját: 2 éve zuhant le sportrepülőgépével valahol Amerikában... Különös a sors. Búvárbaleset során vesztettük el Bíró Tamás barátunkat is. Emléktáblájukat a hévízi kráter falában, 11 méter mélyen helyeztük el, és Rájuk emlékezve minden év októberében égő gyertyákat úsztatunk a tavon. Mi élünk és megpróbálunk túlélni. A klub a rendszerváltás és a nagy volumenű hévízi munkák végeztével újabb nehéz időszakát éli át. Túl kell élni a recessziót, fel kell venni a fordulatot. Úgy néz ki, hogy a tartalékok elégségesek, tudunk még újítani, az öregek még búvárok, a fiatalok már búvárok.

Versenyzőink kitűnő eredményeket érnek el: Katona Zsuzsa és Bartha Anikó világbajnokok tájolásban, Czeh Viktória és Farkas Eszter is VB és EB érmesek.  A lányokon kívül Balázs Péter már kilencszeres világbajnok(!), és többszörös európabajnok címmel rendelkezik, míg Mede Márton és Balázs Gergely többszörösen érmes. Számtalan országos bajnoki cím és helyezés az utóbbi évek terméke.
 
Sok az új klubtag, újból sok a túra, a közös program. Minden évben járjuk a tengereket. Vöröset, Adriát és távolabbiakat is.
 
Kutatjuk a hazai víz alatti barlangokat (elsősorban a Kossuthot, Rákóczit), de Boszniába is szinte már hazajárnak a barlangkutató srácok. A Szent István csatahajó feltárásával kapcsolatos expedíció előkészítésében és lebonyolításában is aktívan közreműködtünk, mint ahogyan számos más víz alatti a kulturális örökség részét képező kutatáson.
 
Mindezekről a "Hírek" rovaton belül lehet többet olvasni.
Eseménynaptár
H K S C P S V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      
Partnerek:
© 2009 Amphora Búvár Klub · Fejlesztő: Net-Tech
1027 Budapest, Varsányi Irén utca 33/b.